3x01 Az Államügyész
Piper még mindig nem érkezett vissza, ezért Prue-nak és Phoebe-nek kettesben kell felvennie a harcot a Gonosz Erőkkel szemben. Ez esetben egy sorozatgyilkossal hozza össze őket a sors, akit démonok, az úgynevezett Õrzõk irányítanak. Az államügyész kérésére szemtanúként részt vesznek a vádemelésben, de hiába, a vádlott kiszabadul. Amikor azonban a gyilkost újra elkapják, a lányok felszámolják a démonok szövetségét az időközben visszatért Piper-ral együtt. Prue megtudja, hogy az elmúlt két év támadásai mögött legtöbbször az Ördögi Hármas állt. Leo megkéri Piper kezét, és talán Phoebe is rátalál a Nagy Õ-re az államügyész személyében?
3x02 Napfogyatkozás
Piper és Leo esküvõjét titokban kell megtartani, mert ha a Tanács megneszeli, akkor elszakítják õket egymástól. Csakúgy, mint azt a két szerelmest, akiket egy Gonosz varázsló bagollyá, illetve farkassá változtatott a lány iránt érzett viszonzatlan szerelme miatt. Megindul hát a versenyfutás az idõvel. Mielõtt lemegy a nap, az esküvõt meg kell tartani és az átkot meg kell törni. Ebben a lányok segítségére siet a napfogyatkozás. A szerelmespár egymásra talál, ám az esküvõ meghiúsul, ráadásul Leo is eltûnik.
3x03 Egyszer Volt, Hol Nem Volt
A lányok gyermekkoruk mesevilágába, a Tündérek és Trollok párharcába csöppennek. Egy kislány, Kate megmenti a Tündérkirálylányt Trolloktól, akik emiatt üldözõbe veszik õt. A Halliwell testvéreknek szükségük van a bennük rejlõ gyerekre ahhoz, hogy ezzel a feladattal is meg tudjanak birkózni. Fõleg Piper nélkül, aki sztrájkol, amíg Leo-t vissza nem küldik hozzá, miközben Cole az Árnyak Könyve megszerzésével próbálkozik.
3x04 Minden Boszorkányok Éjszakája
Mindenszentek elõestéjén a boszorkák néhány ellensége visszatér a számûzetésbõl. A harcok közben azonban a lányok egyszer csak visszakerülnek a múltba, hogy megmentsenek egy gyereket, aki a jövõ, és különösen a lányok jövõje szempontjából meghatározó lesz. A 17. század azonban nem éppen a boszorkányok paradicsoma. Mindenhol boszorkányüldözõk lesnek rájuk. Ráadásul a szintén ideküldött Belthazor mesterkedései révén elvesztik Erejüket, így kénytelenek a hagyományos boszorkány trükkökre hagyatkozni.
3x05 Démonok És Emberek
A lányok házába betörnek. A többiekkel ellentétben, Prue a démonokra gyanakszik, és nem is alaptalanul, hiszen a Triád Belthazor-on kívül egy másik démont is küldött a legyõzésükre. Cole Turner azonban folyton megakadályozza õt a célja elérésében és végül még Prue csapdájába is besétál. Kiderül azonban, hogy a betörõ mégsem egy démon volt, hanem egy mániákus, aki el is rabolja imádottját, Prue-t, hogy megszabaduljon tõle. Egy boszorkány ellenében azonban nincs esélye és Prue-nak is meg kell tanulnia, hogy nemcsak természetfeletti, hanem emberi Gonoszokkal is szemben állnak.
3x06 Az Érzõ
Prue, Belthazor hamis jeleit követve eljut egy démon Érzõhöz, aki ténylegesen átéli mások szenvedését. Prue egy igézettel átveszi tõle ezt a képességet, nem tudván, hogy mi vár rá. A megszabadított démon, bosszúvágytól hajtva kutat egy pap, Thomas atya után, aki megátkozta õt ezzel a képességgel. Thomas atyára van szüksége Piper-nek és Phoebe-nek is, hogy kimentsék Prue-t az érzelmek súlya alól, akinek Ereje közben sokszorosára nõ.
3x07 Testvérviszály
Belthazor rájön arra, hogyan gyõzheti le a Bûbájosokat. Egy másik démon, Andras segítségével egymásra uszítja a lányokat, akik a heves veszekedés során elveszítik a képességeiket. Belthazor ezt az alkalmat akarja felhasználni arra, hogy végezzen velük. De emberi énje, Cole Turner, képtelen megölni szerelmét, Phoebe-t. Azonban Andras megszállja õt, s így a lányokra támad, ám a végén õ jár pórul. Ráadásul még a Triád-nak is számot kell adnia árulásáról.
3x08 Belthazor
A Bûbájosok a Belthazor elleni végsõ küzdelemre készülnek, de útjukat keresztezi egy démon, aki szintén Belthazor-t üldözi. Az ellenségek összeállnak egy még nagyobb ellenség legyõzésére. Belthazor emberi alakja szenved a Piper ejtette sebtõl, ami le is leplezi õt Leo elõtt, a gyógyítás közben. Phoebe-t azonban elvakítja a szerelem, és nem akarja meglátni az igazságot.
3x09 A Palackba Zárt Szellem
Egy alkimista létrehozza a tökéletes lelket, aki cseppet sem hálás módon elhagyja gazdáját és más testbe költözik. Piper-ébe, aki éppen az érettségi találkozójára készül. De két testben nem fér meg egy lélek, így a gyengébbiknek, Piper lelkének pusztulnia kell. Az idõ sürget, csakhogy Piper nem jelezhet a testvéreinek. Fura magatartása azonban rávezeti õket a baj okára. A menekülés egyetlen módja a Hármak Ereje, de ehhez hiányzik az egyik tag. Prue ravasz, de véres tervet eszel ki.
3x10 Ha Eljõ A Jégkrémes
Prue-nak Deja Vu érzése támad, amikor meghallja egy jégkrémes kocsi dallamát. Majd meglát egy kislányt, aki követi a hangot, s õ is elindul Phoebe-vel együtt. A kislány hirtelen eltûnik a titokzatos autóban, amit túlvilági Erõk uralnak. A Bûbájosak követik a jármûvet, és egy csodálatos világban találják magukat, ahol nincs más, csak hó, játszóterek meg erdõk. Ám hamarosan rájönnek, hogy ez az igazi Gonosz Erõ! Phoebe látomásából az is kiderül, hogy az apjuk annak idején innen megmentette ki a gyermek Prue-t. Most õk segítenek megmenteni három kisgyereket a jégkrémes kocsi világából.
3x11 Fényörzõk Klubja
Ördögi terv készül megvalósulni. Egy Aames nevû démon magába gyûjti az elpusztított boszorkányok és egyéb lények Erejét, hogy végsõ célját, a Fényõrzõk Erejét is elnyerve, teleportálhasson a fenti világba. A démon legyõzéséhez a lányok még egy Fényõrzõt kapnak, a kissé fontoskodó Natalie személyében, aki egy idõre fel is váltja Leo-t. A Bûbájosok nem jönnek ki jól az új Fényõrzõvel, mégis jó úton haladnak a gyõzelem felé, mígnem Aames terve megvalósulni látszik azzal, hogy végez Natalie-val és teleportál az égbe.
3x12 Modern Faustok
Furcsa gyilkosság-hullám söpör végig a városon. Az elkövetõk démonná átképzett emberek, akik ezzel róják le tartozásukat problémáik megoldásáért a Forrásnak. Az egyik ilyen modern Faust, Prue egykori barátja, Tom, akit a lány minden áron ki akar menteni a Gonosz karmai közül. Végsõ kétségbeesésében õ is szerzõdik az ördög földi helytartójával, Mr. Kellman-nal, s ha gyõznek a ringben, Tom szabaddá válik. De az ördög szavában soha ne bízz meg!
3x13 Menyasszony, Võlegény
Nemcsak Leo-nak van nõsülési szándéka. Egy warlock Prue-t akarja feleségül venni, hogy a házasság kötelékében való egyesülésük után Prue Ereje az övé lehessen. A ceremóniát levezetõ papnõ azonban keresztülhúzza a számításait. Õ ugyanis ravaszabb tervet eszelt ki. Prue Gonosszá formálásával gonosszá teszi a húgait és az Árnyékok Könyvét is. Az ördögi terv már megvalósulni látszik, hiszen Piper és Phoebe odáig is el merészkednek, hogy megöljék Leo-t.
3x14 Feltámad A Vadnyugat
Phoebe-n egy régi vadnyugati városba tett látogatása után különös stigmák jelennek meg. A várost egy ott történt igazságtalanság miatt elátkozták, ezért újra és újra ugyanazt a napot kell átélniük. Phoebe-n az áldozat sebei jelennek meg, ami már komolyan veszélyezteti az életét. Ezért a két ellenség, Prue és Cole összefognak és visszatérnek a régi Vadnyugatra, hogy megmentsék Phoebe-t.
3x15 Az Esküvõ
Végre felvirradt a Nagy Nap Piper életében: Az esküvõje napja. A babona azonban némi árnyékot vet rá, mert Piper isteni beavatkozásnak tekinti, ha még egy hiba becsúszik. Ez a hiba pedig nõvére, Prue, aki testébõl kilépve asztrális-síkon éli másik életét egy motoros bárban, s a rendõrség szerint még gyilkos is. Motoron érkezõ fehér hercege megmenti õt a rendõrség karmaiból, de Piper esküvõjét tönkreteszi. Megindul a hajsza, hiszen a Nagyi csak éjfélig adhatja össze a jegyespárt: vissza kell téríteni Piper-t eredeti szándékához és az asztrál Prue-t pedig saját testébe.
3x16 Elragad A Halál
Cole házvezetõnõjét brutálisan meggyilkolják. A rendõrség Cole-t gyanúsítja, akinek Phoebe-n keresztül próbálnak a nyomára bukkanni, ezért Phoebe-t figyelik. Prue egy furcsa Árnyat vesz észre a Phoebe-t követõ rendõrnõ nyomában, amit azonban egyedül csak õ lát. A lányok körében teljes a tanácstalanság, hogy ki lehet a gyilkos és hogy ki vagy mi lehet az Árny.
3x17 Boldog Békeidõk
A lányokat egy warlock üldözi, de érdekes módon, mintha nem akarná bántani õket, csak meg akarná öletni magát. Ez meg is történik, többször is, de a warlock újra és újra visszatér. A lányok nem értik, miért nem tudják elpusztítani, mígnem egy halott boszorkánytól megtudják, hogy a warlock korábban macska volt, kilenc élete van, ám ha kilencszer meghal a következõ újholdig, halhatatlanná válik, és valószínûleg az életükre tör. Miközben azon törik a fejüket, hogyan szabadulhatnának meg a kellemetlenkedõtõl, Piper és Leo a költözködést tervezi. Prue és Phoebe ezt ellenzi, és ellenzi a Nagyi is.
3x18 Bûnös Város
A lányok egy titokzatos doboz birtokába jutnak. A doboz a Fét Fõbûnt tartalmazza, ami az emberek hasonló tulajdonságait felfokozva önpusztításba kergeti az áldozatot. A doboz tulajdonosa megtámadja a Bûbájosokat és Leo-t is. Prue-nak a kevélység, Piper-nek a falánkság, Phoebe-nek a bujaság, míg Leo-nak a lustaság jut. A lányok és Leo, mivel a bennük zajló folyamatokkal nincsenek tisztában, tobzódnak a bûnökben egészen addig, amíg Prue egy kockázatos akciója alatt rá nem jön, mi történik velük. Piper, Phoebe és Leo önzetlenségük folytán megszabadulnak bûneiktol, Prue azonban csak a démon megölésével lehet a régi. A kaland során a kis csapat megtanulja, mi az a mértékletesség.
3x19 A Testvériség
Cole újra felbukkan, de nem sokáig élvezheti Phoebe társaságát, mert egykori "bandája", a Testvériség valami nagy dobásra készül. Épp ezért Cole újra csatlakozik hozzájuk, hogy kiderítse a tervüket. Azonban a gyanakvó démonokat nehéz meggyõzni a hûségérõl, így arra is nehéz rájönnie, mire készülnek. Kettõs játéka miatt, lassan mindkét oldal eltaszítja magától, de mielõtt ez végleges lehetne, elvégzi a feladatát és a Bûbájosok újra megmentik a világot. Azonban õ a másik világban ragad.
3x20 Nincs Visszaút
A démonok világában rekedt Cole-t mentora igyekszik visszaformálni Belthazor-rá. Különbözõ feladatokra jelöli ki õt, hogy elidegenítse õt szerelmétõl, Phoebe-tõl. Cole-nak meg kell szereznie egy medál két felét, ráadásul meg kell ölnie õrzõjüket, két boszorkányt is. Az elsõ esetben Cole felülkerekedik Belthazor-on, azonban a másodikban Phoebe szeme láttára végez áldozatával. Ezt Phoebe természetesen nem veszi jó néven. Olyannyira nem, hogy megfosztja egyetlen menekülési lehetõségétõl, a bájitaltól, ami Cole erejét hivatott elvenni. Így Cole alászáll a többi démon közé, ahol befejezõdik átalakulása.
3x21 A Banshee
Egy különleges démon, a Banshee járja az utcákat emberi fájdalomra vadászva. Hogy a lányok a nyomára bukkanhassanak, igézetet használnak, ami balul sül el, mert Prue kutyává válik. Még nagyobb baj az, hogy a Banshee sikolya a boszorkányokat Banshee-vá változtatja át, amit Phoebe meg is tapasztalhat. Ebbõl az állapotából csak egy ember, Cole szabadíthatja ki.
3x22 A Vég
Egy különlegesen erõs démon, Shax állja a lányok útját. Csak a "Hármak Erejével" lehetne legyõzni, ami nem teljes, mivel Phoebe a démonok világába ment, hogy megmentse Cole-t. Azonban Shax-nál is nagyobb veszély fenyegeti a Bûbájosokat: a televízió. A lányok leleplezõdtek, amit csak úgy lehet jóvá tenni, ha visszaforgatják az idõt. Miután Piper meghal ez elengedhetetlen is lesz. De az idõ visszaforgatásával az egyszer már sikerrel megvívott démon elleni harc rossz véget ér. Prue meghal...
|