7.01 Ölelõ karok
Leo teljesen megváltozott, mióta kiderült, hogy Gideon, a bölcs a legármányosabb gonosztevők egyike volt. Állapota annyira kétségbeejtő, hogy Leo egy durva kirohanása után, a Bölcsek Tanácsa kénytelen figyelmeztetni a Bűbájosokat. Phoebe és Paige megpróbálják rávenni az egymástól elhidegült párt, hogy menjenek el egy ismerősük esküvőjére. A szertartás közben egy ősi hindu szokást elevenítenek fel, és az ifjú pár szerelmétől isteni energia költözik Leo-ba és Piper-be. Ám ekkor még nem is sejtik, hogy ez milyen súlyos következményekkel járhat.
7.02 Mellbevágó problémák
Paige éppen a Mágia Iskola bezárása ellen tiltakozik a Bölcsekkel szemben, amikor hatalmas robbanás rázza meg az épületet. Kiderül, hogy a diákok megidézték Lady Godiva-t és vele együtt, Lord Dyson-t is. A Bűbájosoknak most minden erejüket latba kell vetniük, hogy visszajuttassák őket a történelemkönyvbe, mielőtt még az egész történelem megváltozik. Eközben pedig Phoebe a nők jogaiért folytat hasonló küzdelmet.
7.03 Hisztis tiniboszik
A Bűbájosok éppen Chris boszorkányavatására készülnek, amikor megjelenik a Nagyi. Piper aggódik emiatt, mert nem szeretné, hogy megismétlődjön ugyanaz, ami Wyatt szertartásán történt. Majd egy szörnyű varázslat tinédzser-lelkűvé változtatja a Halliwell lányokat. Paige a Mágia Iskolában ráhajt az egyik diákra, Phoebe egy neves díjkiosztón kritikátlanul viselkedik, Piper pedig meg nem értett tiniként jár-kel otthon. Leo eközben továbbra is a démonokkal van elfoglalva.
7.04 A fekete kalóz átka
Amikor Paige véletlenül megismerkedik Black Jack Cutting kapitánnyal, egy 18. századi kalózzal, aki az Örök Fiatalság Forrását keresi, a kapitány a boszorkára irányítja az átkot, mely szerint Paige el kezd öregedni. Piper-en és Phoebe-n hát a sor, hogy megmentsék testvérüket. Eközben a Phoebe kegyeiért folyó versenyt Leslie jócskán manipulálja, ráadásul megjelenik egy FBI ügynök is, aki a Halliwell lányok rejtélyeire szeretne fényt deríteni.
7.05 Halál BT.
Egy félig ember-félig démon meg akar válni halandó felétől, ehhez pedig a még élő rokonaitól kell megszabadulnia. Elsőáldozatát majdnem sikerül megmenteniük a Bűbájosoknak, ám egy kis hiba csúszik Paige varázslatába és minden ember halhatatlanná válik. Ettől a ténytől pedig a Halál Angyala igencsak feldühödik. Brody FBI ügynök eközben tovább nyomoz a Halliwell nővérek furcsa és titokzatos dolgai után.
7.06 Ha feljön a kék hold
A lányok mellé az égiek új fényőrt jelölnek ki, aki azonban nem jelenik meg. Kiderül ugyanis, hogy fenevadak támadtak rá. Az égiek persze Leo-ra gyanakodnak, így a lányok, hogy tisztázzák, csapdába akarják ejteni a bestiákat. Megérkezik egy fényőr, a lányok felkészülnek, ekkor azonban feljön a kék hold az égre és Bűbájosok különös változáson mennek keresztül.
7.07 Õrangyalom, merre vagy?
Brody ügynök különös tűzesetekre hívja fel a lányok figyelmét. Minden egyes alkalommal megmenekül egy ártatlan, de percekkel később életét veszti egy balesetben. Brody szerint ez nem véletlen. Paige persze rögtön akcióba lép és el is veszíti az őrangyalát, ugyanis a démon őket gyűjti be, hogy hatalmas erőre tegyen szert, mire megérkeznek az Avatarok. Leo-t közben Piper és Phoebe látomás-keresésre küldi, hogy végre önmagára találjon, és eközben megmutatkoznak előtte az Avatarok.
7.08 Bûbájos film Noir
Paige-et rendkívül felbosszantja egy törpe tanár, aki ki akarja dobatni az iskola könyvtárból a klasszikus műveket. A lány teljesen kétségbe esik, amikor a vitájuk után nem sokkal holtan találják a tanárt, akit egy pisztollyal lőttek le. Brody-t hívja segítségül és véletlenül beszippantja őket egy harmincas években játszódó varázskönyv. Közben a csodás jövő reményétől megnyugodott és megváltozott Leo megpróbálja visszahódítani Piper-t.
7.09 Kövesd Leo-t!
Leo megpróbálja elmondani Piper-nek, hogy Avatar lett, és ezzel váratlan események sorát indítja el. Miközben Piper-nek segít a démonokkal való küzdelemben, Phoebe és Paige Brody-tól kér segítséget Leo megmentésében, csakhogy az Avatarok iránti gyűlölettől elvakult ügynök elindul egy bájitallal, mellyel Avatarokat lehet ölni és le akar számolni Leo-val. Hogy az Avatarok számára ne legyen végzetes e nap, kénytelenek vissza forgatni az időt.
7.10 Démon védelmi program
Az Avatarok elküldik Leo-t, hogy védje meg a Látót, aki számukra fontos információ birtokában van. A lányok eleinte kifogásolják, hogy egy démonnal kell egy fedél alatt lakniuk, aki ráadásul egyre csak követelozik, de Phoebe-vel hamarosan összebarátkoznak és együtt a nyomára bukkannak Sheridan-nek, akivel Darryl gyanúja szerint Brody valami szörnyűséget tett. A démonok eközben kiengedik börtönéből Zanku-t, akit még a Forrás záratott be, mert még a saját fajtájára is veszélyt jelentett.
7.11 Közönséges boszorkányok
Zanku továbbra is azon mesterkedik, hogy hogyan végezzen a Bűbájosokkal. A lányok azonban valósággal a kezére játszanak, amikor Piper kicseréli az erejét Phoebe-vel, hogy ő is megtapasztalhassa azt a látomását, mely egy démonmentes világról szól. Zanku ekkor avatkozik közbe és a nővérek ereje földi halandókba száll. Eközben Paige visszautazik Brody gyermekkorába, hogy megtudják, hogyan haltak meg a fiú szülei.
7.12 A nagy világmegváltás
Úgy tűnik, hogy a Halliwell-lányok segítségével lassan megvalósul a Avatarok hőn áhított terve, és létrejön egy szép új világ. Eközben azonban Zanku továbbra sem tétlenkedik: elrabolja Brody ügynököt és szinte az őrületben kergeti őt gonosz tetteivel.
7.13 Szép új világ
A lányok rettenetesen élvezik az új világot, még bulit is csapnak a nagy szabadság örömére. Csakhogy Leo gyanakodni kezd és rájön, hogy a tökéletes világból ?csak? az emberek szabad akarata hiányzik. Ezért összefog Zanku-val, talán együtt sikerül meggyőzniük a Bűbájosokat arról, hogy vissza kell állítani a régi rendet.
7.14 Keresd a démont!
Paige új irodalom professzort keres, mivel a régit megölték egy regényben. A posztra ketten is pályáznak: Miss Donovan, a könyvtáros és egy fura jövevény, Drake, aki valaha démon volt, ám most már ember. A bohókás férfit egy gonosz varázsló üldözi, aki ki akarja belole hozni a lelke mélyén lakozó gonoszt, hogy megkapja az erejét, Drake pedig ezáltal a pokolra jusson. Közben Phoebe-nek meggyulik a baja a helyi telefontársasággal, és a varázsló balul sikerült igézete következtében Drake Robin Hood-nak tartva magát, elindul, hogy igazságot szolgáltasson a szegényeknek és megbüntesse az általa János hercegnek hitt cégvezetőt.
7.15 A fantom kabaré
Leo és Piper világkörüli nyaralásra indulnak, miközben Phoebe és Drake visszatérnek egy XIX. századi mulatóba, hogy kiszabadítsák egy tűzeset áldozatainak lelkeit, akiket egy Gonosz nem enged továbblépni. Azonban Phoebe-vel a Cosmopolitan szeretne interjút készíteni, de mivel egész más dolgokkal van elfoglalva, Paige megy el helyette a fotózásra.
7.16 Higgy a szerelemben!
Leo-t magukhoz rendelik az Égiek, hogy közöljék vele a büntetését. Választania kell az Égi élet és Piper szerelme között és, hogy a szívét kövesse, megfosztják emlékeitől és kidobják Texasban, az országúton. Közben Piper haldoklik, mivel egy tüske démon megmérgezte és testéből kilépve egy régi ismerőstől kap útmutatást. Drake utolsó napján megtesz mindent, hogy a szerelmesek újra egymásra találjanak és, hogy Phoebe ne mondjon le a szerelemről.
7.17 A babaházban
Az erejétől megfosztott Leo unatkozik, ezért folyton pakol és rendezkedik és eléggé rosszul érzi magát, hogy Piper-nek kell megvédenie őt. Wyatt, hogy megoldja a problémát, bezárja szüleit a lányok gyermekkori babaházába. Szokás szerint azonban csak sokasodnak a problémák. Phoebe-re hárul a lap esti kiadásának szerkesztése, Paige tele van munkával az iskolában, Zanku pedig be akarja venni a Halliwell házat, hogy megszerezze minden hatalom legnagyobbikát, magát az Árnyat Könyvét.
7.18 Rémségek kicsiny doboza
Egy véletlen baleset folytán Pandora szelencéje egyenesen egy gonosz démon kezébe pottyan, aki kinyitván a dobozkát, az egész világra szomorúságot áraszt. Ezalatt Paige új munkája első fontos küldetését teljesíti, Leo pedig felcsap teljes-munkaidős apukának.
7.19 Fura Phoebe
Egy nagyhatalmú boszorkány cserél testet Phoebe-vel, amitől a lány furcsa dolgokat kezd művelni. Eközben Paige-nek sem úgy alakulnak a dolgai, ahogy azt eltervezte, ugyanis nem nyer támogatást egy számára roppant fontos ügyben.
7.20 Képzeletbeli barát
A kis Wyatt-nek új ?barátja? akad, aki éppenséggel nem más, mint egy Vicus nevu démon. A láthatatlan barát pedig természetesen a fiú erejének megszerzésére pályázik. Piper varázslattal próbálja megérteni a kisbaba beszédét, de valamit nagyon elront, ugyanis felbukkan a jövőből a 25 éves Wyatt.
7.21 Jól áll nekik a halál
Phoebe egykori osztálytársa, akit a szeme láttára öltek meg, visszatér a halálból, hogy felelősségre vonja a lányt. Phoebe a bűntudattól sebezhetővé válik, miközben a zombie összefog Zankou-val, hogy megszerezze az Árnyak könyvét.
7.22 Valami boszorkányság
Amikor a Bűbájosok megpróbálják elterelni Zankou figyelmét a Nexus-ról, egy óvatlan pillanatban a démonnak sikerül Phoebe megérző-képességét ellopnia. A nővérek rádöbbennek, hogy Zankou ellen így semmi esélyük, ezért meglepő és fájdalmas lépésre szánják el magukat. Megrendezik halálukat, és új testbe költözve új életet kezdenek.
|